Sárbogárdi Jolán A test angyala

Sárbogárdi Jolán beírta magát a magyar irodalomtörténetbe. Igaz, némi segítségre is szüksége volt ehhez, s ezt a segítséget nem akárkitől kapta. Parti Nagy Lajos hajlandó volt őt meghallgatni, instrukciókkal ellátni, sőt írói pályáját egyengetni. Kettejük közös erőfeszítéseiből fergeteges "habszódia" született.


Mint tudjuk, a mondandó végső formába öntése végül az író felelőssége, így hát ne csodálkozzunk azon, hogy Sárbogárdi Jolán szövege itt-ott hagy némi kívánnivalót maga után a mondatszerkesztést, a stilisztikát és a helyesírást illetően. A romantikus alkatú írónőt ugyanis úgy elragadta Margittay Edina és Balajthy Dénes fiatal tévérendező szerelme, hogy "olykor" minden szabályt felrúgva kizárólag a szerelmi szálak szövögetésére fordított figyelmet. Az eredmény nem is maradt el. És hogy hol járt a kiadói szerkesztők és korrektorok esze, miközben a könyvön dolgoztak? Elmélázhattak volna a nyelv korlátlan lehetőségein és az emberi szív rejtelmein, ha nem kellett volna percenként a hasukat fogniuk a röhögéstől. Így fordulhatott elő, hogy ebben a könyvben minden, de minden úgy maradt, ahogyan az író akarta."
Sárbogárdi Jolán, alias Parti Nagy Lajos.


Használt, de remek állapotban lévő könyv eladó.
2490,- helyett 1700,-

Megrendelés: marta@szelektiv.hu
T.: 30/452-50-60



Hozzászólások

Még nincs hozzászólás. Legyen Ön az első!
Új hozzászólás:

Ellenőrző kód: Írja be a képen látható karaktereket a mezőbe!